@webegyed@

muvész e-nterjú

1.

Hazugság, lopás, csalás és muvészetnek nevezett tevékenység?

Rám kérdezel, vagy általában? Mert az utóbbira nem, vagy csak közhelyeket tudok válaszolni. (Bár semmi garancia nincs arra, hogy az elobbiben el tudom kerülni ezt a fajta kudarcot.)

Tehát: Én mind a három bunben vétkes vagyok. (A hazugság-csalást most összevonom.) Mivel képeim reálisaknak, olykor fotószerueknek hatnak, - ámde csak én tudom, mennyire nincs így -, ezt csak hazugságok, csalások hosszú-hosszú sorával tudom elérni.

Lopni meg mindig kész vagyok. Olykor szemérmetlenül, változtatás nélkül. Szerencsésebb pillanatban csak ötletet ad egy vki más által készített kép.

Azt bizton állíthatom, hogy mindig, minden képet azzal a primér szándékkal nézek, hogy mit hasznosíthatnék.

Természetesen rád kérdezek, s akár képeken keresztül is konkretizálhatnánk ezeket az általános fogalmakat. Tudnál-e mutatni egy olyan képedet, amelyet te magad is, vagy mások, akik látták, egyaránt “realistának”, “fotószerunek” nevezték, miközben a képen láthatónak nincs túl sok köze az eredeti, élo beállításhoz? Lenne kedved egy ilyen képen keresztüli önleleplezéshez, vagy szemtelennek tartod a kérdést?

Ez egy szénrajz. Szándékom szerint fotószeru. A valóságban nem ilyenek voltak a fényviszonyok. Ezt csak azért hazudtam, mert az érdekelt, (mint nem túl ritkán), hogy meddig lehet úgy redukálni az információt, hogy a hiány ne alulinformáltság érzetét keltse a nézoben. Úgy csinálok, mintha rengeteg részlet nem lenne ott, vagy nem látnám. Néhány részlet elképzelheto, hogy speciális fény-árnyék feltételek mellett így látszódjon, (ne látszódjon,) de nem hinném, hogy van olyan konstelláció, hogy az alsó kar ilyen váratlanul és indokolatlanul feketébe váltson. Sok hasonló csalás van még, de nézzük a lopásokat.

A fény-árnyék kontrasztot (sajnos) nem én találtam ki. A fényképeken kívül Caravaggio az egyik, aki rám nagyon hatott. És persze Csernus is, aki (feltételezhetoen) szintén sok Caravaggiot nézett. Tolük (a technikán kívül) leginkább a komponálásom különbözik.

A klasszikus kánon szerint, ha a kép témája döntoen valamelyik oldalon van, s azt nem kompenzálja semmi, akkor a kép “felborul”.

Tehát, nagy valószínuséggel egy klasszikus mester nem engedte volna, hogy így helyezzem el a modellemet a térben. Ráadásul, ha már ilyen “szerencsétlenül” komponáltam, akkor a figurának a nagy tér felé kéne fordulnia.

Oszinte bánatomra a dekomponálásban sem vagyok forradalmi. Sokan megengedtek ekkora, vagy még furcsább szerkesztést maguknak. Nekem most leginkább Degas jut az eszembe, akit talán szintén jobban szeretek a megengedhetonél.

A lopás, amit persze provokatívan használok például az idézet kifejezés szerint, hogyan, miben segíti a rajzolásról, vagy a képekrol való gondolkodást? Mi kell ahhoz, hogy egy képpel elkezdj foglalkozni, s ez aztán annak felülrajzolásához vezessen?

Nem tudom. Még gondolkodom rajta, és ha eszembe jut, akkor válaszolok. –Talán, ha asszociálni kezdek egy olyan képre, amit pökhendien eredetinek képzelek. De lehet, hogy még ez sem van így, csak nem jut eszembe a “tuti”.

2.

Vannak olyan objektív szempontok, amelyek segítségével megállapítható és leírható valamilyen muvészinek nevezett produktum "minosége", "értéke"? Egyáltalán, milyen paraméterek alapján lehet, illetve érdemes képekrol beszélni?

Nehéz, talán a számomra túl nehéz ez a kérdés. Azt bizton állíthatom, hogy még nem sikerült megtalálnom a választ arra az “egyszeru” kérdésre, hogy mi a különbség egy fércmu és egy remekmu között.

Ellenben sok konkrét példával szolgálhatok az ellenkezojére, mely azt látszik bizonyítani, hogy az olykor csalhatatlannak tuno kvalitás érzékünk egy fabatkát sem ér.

Ha akarod, akkor részletesebben kifejtem, csak attól félek, túl hosszúra nyúlna a monológom.

Szeretnék kérni itt is legalább egy példát, amelyrol úgy érzed, elég pregnáns ahhoz, hogy érzékelhessük, szerinted mitol jó az a bizonyos kép.

Sokféle példát hozhatnék azzal a megkötéssel, hogy ami az egyik képnek az erénye, az esetleg épp a másik gyenge pontja. Erre a paradoxonnak és talán nagyképu(nek hangzó) kijelentésre hagy hívjam segítségül Rembrandt Három kereszt címu rézkarcának két fázisát.

A korábbin mindent szépen megrajzolt. Úgyszólván hibátlan mu, bár egy kicsit patetikus, színpadias.

A végleges változatban “tönkre tette” a “szép” rézkarcot. A finoman megrajzolt figurákat néhány helyen teljesen eltüntette, máskor durván áthúzta, megsemmisítette. Az újonnan felkerült figurák (pl. a kép közepén lévo lovas) rossz arányú. Hatalmas, a többi figuránál sokkal nagyobb. A lova el sem bírná. Az egész sokkal durvább, nehézkesebb a korábbi változatnál. Mégis, (legalább is nekem,) épp ezektol a “rossz irányba” tett változásoktól vált sokkal drámaibbá a kép. A gesztus, ahogy Rembrandt szándékosan megsemmisítette a korábbi szép rajzát, ez a már-már öngyilkos gesztus, ez idézi fel nekem a drámát.

Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ez a megoldás csak erre a speciális esetre érvényes. Máskor –talán- célravezetobb nem tönkre tenni a már meglevo képet. (Illetve nem biztos, hogy attól jobb lesz!) Értheto, vagy lila, amit makogtam?

Nem hiszem lilának a válaszod, bár az nem teljesen világos, mit értesz itt “drámai” alatt? A képre, Rembrandt-ra, vagy rád vonatkozik-e itt a kifejezés?

A kérdéssel azonnal rávilágítottál, mennyire felszínesen, “nagyvonalúan” fogalmazok.

Arra gondolok, hogy a két kép nekem együtt egy kép és a dráma a tönkretevés gesztusa. Ahogy Rembrandt nem találta a “szavakat” ahhoz, hogy kifejezze azt a szörnyuséget, hogy a Megváltót megfeszítették. Ehhez arra a gesztusra volt szüksége, hogy egy szép, nagy munkával, aprólékosan megrajzolt grafikát, hatalmas, durva gesztusokkal tönkretegyen.

Ha igazam van ezzel az elemzéssel, (amiben azért nem vagyok maradéktalanul biztos,) akkor felmerül a kérdés, hogy van-e önmagában értéke egy munek. Mennyire értheto, értelmezheto háttérinformációk nélkül. Azaz, ha nem ismerném a korábbi változatot, vagy sosem hallottam volna a bibliáról, hogy fogadnám a képet, mit értenék belole?

3.

Releváns fogalom a kortárs muvészet? Ha igen, mit érthetünk rajta?

Amit napjainkban készítenek, az kortárs. Nem? (Mellesleg, egyáltalán nem foglalkoztat, érdekel ez a kérdés. Épp úgy, ahogy a “modernség” vagy az “aktualitás” kérdése is hidegen hagy.)

Ez azt jelenti, hogy nem vagy kor-, vagy kontextus-függo? Egy kép önmagában vagy érdekes, vagy nem, és a “háttér” egyáltalán nem érdekel?

Biztos vannak olyan témák, amik ma elotérbe kerülnek, és talán vannak olyanok, amik soha többé nem lesznek érdekesek. De néha (nem is olyan ritkán) azt hiszem, hogy egy kép nem arról szól, amit ábrázol. Megmerném kockáztatni, hogy a Mona Lisa címu kép nem attól jó, hogy egy no titokzatosan mosolyog valami furcsa tájban. (Bár kétségtelenül ez is ott van a képen!) Mégis, hajlamos vagyok azt gondolni, hogy a figurális kép is absztrakt és a témánál sokkal fontosabbak a belso arányok a színek, a faktúrák, és ki tudja, még mi minden.

Szeretném azt hinni, hogy ha a fent nevezett Mona Lisát Leonardo nem festette volna meg, viszont napjainkban valaki megcsinálná, akkor azt ugyanúgy zseniálisnak tartanánk, és nem fanyalognánk, mondván, hogy “nem aktuális”. Szóval - mint már mondtam,- szeretném azt hinni, hogy ez így lenne. Ámde muvészettörténeti ismereteim azt súgják, naiv vagyok! Kiváló ellenpélda az a bizonyos Van Meegeren ügy. (Röviden: Van Meegerent a második világháború után azzal vádolták, hogy csodálatos Vermeer képeket játszott a nácik kezére. Amikor kiderült, hogy a képeket o festette, akkor ejtették az eredeti vádat és képhamisításért ítélték el. A képek pedig azonnal elvesztették értéküket.)

4.

Melyek azok a kifejezések, amelyek bántóak lehetnek egy képeket csináló ember számára?

Ez beképzeltség, hiúság kérdése. Én, bár nem érzem magam mentesnek semmilyen emberi rossztól, mégis, hosszú idon keresztül abban az illúzióban ringattam magam, hogy rólam a lekicsinylo szavak leperegnek. Ámde a közelmúltban egy szakérto “eros anyag”-nak minosítette a képeimet, s ezzel közepesen felbosszantott. (Egy ön-illúzióval kevesebb!)

Mellesleg, Degas állítólag azt mondta, azért nem nosül meg, mert attól tart, hogy a felesége ügyes képnek nevezi a legutóbbi festményét.

De hasonló anekdotát is tudnék még dögivel idézni a muvészettörténet feneketlen kútjából, csak nem akarok unalmas lenni.

5.

Ki lehet mérce az egyetemes muvészettörténetbol? Miért?

A faszom tudja! Tkp. ugyanazt a kérdést feszegeted, hogy mi a jó mu kritériuma. Ugyan így változó a mérce is. Olykor a virtuóz muvész a példakép, máskor a “mély”, majd a titokzatos (divatos szóval enigmatikus)… és hosszú a sor. (Elnézést! Azért tettem “” jelbe a mélyet mert nagyon nem szeretem a mélységet, amit az esetek többségében –nyilván csökkent képességem eredményeként- nem értek és hazugnak és végeredményben butának képzelek.)

Akkor itt is konkretizálok: Számodra van-e mérce? Olyan alkotó, vagy olyan mu, amelyet azt gondolod, hogy érdemes lenne tanítani mindenkinek, aki rajzolással akar foglalkozni. Nem mint feltétlenül követendo példát persze, hanem mint elgondolkodásra érdemes “alapanyagot”.

Nem, nem tudok ilyet. Leírhatnám, hogy kik hatottak rám leginkább, vagy kiket nézegetek leggyakrabban, de azt nem merném állítani, sot! tagadom, hogy ok (vagy bárki más) egyetemes mérce lehet.

Ha például Leonardot ilyennek képzelnénk, akkor biztos nem lehetne jó festonek tartani egy ikonfestot, de Van Gogh is megbukna.

De ugyanakkor a “rossz” muvész képébol is lehet tanulni, az is lehet alapanyag.

Értheto vagyok, vagy csak zavarosan hablatyolok?

Ez azt jelentené, hogy nincs abszolút mérce, vagy ha egy ilyet felállítanánk, akkor nyilván minden(ki) ahhoz képest lenne megítélve, és sokan kirekesztodnének? Tudom, hogy egy alapkérdés körül pörgök, de akkor már hadd legyek következetes! Szerinted van-e értelme bármifajta muvészeti kánonnak, ha igen, ha nem, miért?

A vágyam, hogy ne legyen “muvészet” hanem csak(?) szakma, annak a mércéivel, elvárásaival. Az ambícióm ellenére attól tartok, ez már soha el nem érheto távolságban van. S ha ez igaz, akkor nincs jogunk többé a jó-rossz minosítést használnunk, s be kell érnünk a nekem tetszik / nem tetszik kifejezéssel.

Köszönöm.

Vinczellér Katalin